Rövidesen érkezik a 2,5 milliós családi autótámogatás!

Heteken belül elérhető lesz a 2,5 milliós nagycsaládos támogatás autóvásárlásra. Bár a terv kora tavaszi bejelentése után szinte azonnal megemelkedett a legolcsóbb hétszemélyes új autók ára, a támogatás így is remek lehetőséget jelent a családoknak.

Családi autótámogatás

Elvben 210 ezer család élhetne a támogatással, az előzetes becslések szerint azonban várhatóan 20-30 ezer család fog élni a lehetőséggel, azaz ennyi új, hétüléses családi autót adhatnak el a kormányzat kora tavasszal bejelentett, autónként 2,5 milliós támogatása révén. Idén február, azaz a támogatási program bejelentése óta ugrásszerűen nőtt a vásárlói érdeklődés és ajánlatkérés a márkakereskedésekben a családi modellekre vonatkozóan, ami egyértelműen a családvédelmi akcióterv bejelentésével áll összefüggésben. 

Számos modell elérhető

A támogatható típusok listája rendkívül hosszú: legalább 40-50 modell szerepel rajta, így mindenki megtalálja a számára ideálisat, vagy legalábbis azt, amit a pénztárcája – a támogatással együtt is – elbír. Mivel a nagycsaládosok ritkán vannak olyan anyagi helyzetben, hogy akár hitelre megvásároljanak egy új, hétszemélyes autót, várhatóan többen is a legolcsóbb modellek között keresgélnek majd. 

Mik a feltételek?

Foglaljuk össze, hogy kik azok, akik az új, hétszemélyes családi autókra járó 2,5 millió forintos állami támogatásra jogosultak lesznek 2019 júliusától. A nagycsaládosok autóvásárlási programja révén egy legalább háromgyerekes család 2,5 millió forintos, vissza nem térítendő támogatást kap egy új hétüléses autó után. A három gyermek akkor számítható ide, ha családi pótlékra jogosult, és mind a három egy háztartásban él. A vételár a támogatás összegével csökken, azonban legfeljebb a vételár fele támogatható, azaz ötmilliós vételár alatt mindig csak a vételár fele jár. 

Az is igénybe veheti a támogatást, aki autóhitel felvételén gondolkodik, ugyanakkor nem árt elgondolkodni egy néhány éves használt modell vásárlásán sem. Így ugyan a támogatásról le kell mondanunk, de az ilyen modellek használt ára a ma jellemzőhöz képest érezhetően csökkenhet, hiszen több ezren cserélhetik le régi hétszemélyeseiket, ígyviszonylagos túlkínálat lesz azokból a járművekből, amelyek helyett a nagycsaládosok tömegesen új autókat vásárolnak majd. 

Fontos: van plafonja a segítségnek

Fontos szempont az is, hogy a legolcsóbb modellek, például egy Dacia bő négymilliós árából akkor is sokat tesz ki a támogatás, ha ebben az esetben nem 2,5 millió forinttal kell számolnunk.

Nyilván az életszerű, hogy azok közül, akik új autót tudnak venni, sokan választanak majd olyan modellt, amely ötmillió forint körül van, hogy maximálisan kihasználják a támogatást, és egy kicsivel jobb felszereltségű, jobb motorral bíró, vagy jobb minőségű, márkásabb új járgány mellett döntenek. 

Valójában kevés modell jöhet szóba!

A márkák választékát jelentősen csökkenti, hogy közel sem minden márka kínál hétszemélyes modelleket. Valójában – mint szó volt róla – az átlagemberek számára a legolcsóbb 10-15 modell jöhet szóba. Miért? Mert ezeken túl már bőven nyolcmilliós alapár felett járunk, így hát hiába a gáláns támogatás, egy hatmillió körüli új jármű a legtöbb magyar nagycsalád számára elérhetetlen. Magyarán szinte biztosra vehető, hogy a 2,5 milliós támogatásokat 80-90 százalékban mindössze egytucatnyi típusra fogják igénybe venni. 

Lenyelik az előny egy részét?

Bár sok szakértő nem számít érdemi áremelésre, az is borítékolható, hogy az autókereskedők, illetve a hivatalos forgalmazók kissé „igazítanak” az árakon, ha eddig nem tették meg. Ezek a kereskedők hétszemélyes modelljeik árát úgy fogják emelni, vagy legalábbis olyan felszereltségekkel párosítják majd, hogy a program bejelentése előtti napokban érvényes áraknál valójában kevesebb előnyhöz jutnak azok, akik hétszemélyes járműveket vásárolnak a támogatási program keretében. Hasonlóképpen, nagy engedményekre, az egyébként megszokott, folyamatosan akciós árakra ebben a szegmensben idén aligha számíthatunk ebben a kategóriában.

visszahívást kérek
Visszahívást kérek
bezárás
Visszahívás kérése
A böngészője elavult!

Frissítse vagy cserélje le a böngészőjét. A böngészőm frissítése

×