Pénzügyileg tudatos gyermeknevelés

Lassan itt a karácsony, érdemes hát elgondolkodni azon, hogy bevonjuk-e gyermekeinket az ajándékozást megelőző megtakarításokba vagy inkább nem. A nők kevésbé hajlamosak a társadalmi nyomás miatt vásárolni, viszont sokszor engedékenyebbek az apáknál.

Adjunk túl a megunt dolgokon

Még jó pár hét és újra itt a karácsony. Ha úgy döntenek a szülők a gyerekeikkel közösen, hogy idén "okosan" oldják meg az ünnepet, akkor érdemes átgondolniuk, milyen módon óvhatják a családi kasszát, hogy eközben azért jusson némi ajándékra is. Egyik ötlet lehetne talán az, hogy a megunt, már rég nem használt játékokat, ruhákat tegyék fel a különböző hirdetési oldalakra, és váljanak meg tőlük. Ez jó, mert egyrészt, mások is hasznát veszik, másrészt újra hasznosítva lesznek ezek a tárgyak, illetve az sem utolsó szempont, hogy az összegyűlt pénzből lehet ajándékokat vásárolni.

Ha spórolt, még kaphat mellé

Vannak olyan szülők is, akik annak a hívei, hogy ha már zsebpénzt adnak gyermeküknek, akkor spóroljon a pénzével, és ha ez sikerült, akkor a "megkeresett" pénzhez még hozzátesznek legalább 10 %-ot. Ezzel lehet megismertetni a kiskorúakat a kamat lényegével és hasznosságával.

A gyűjtögetés is tanulás, hiszen sok időbe telik, mire összejön annyi pénz, amennyiből valamit lehet venni. Ezek után eldöntheti a csemete, hogy valami olcsó dolgot vesz belőle, vagy hosszabb ideig gyűjt, valami fontosabb játékra, eszközre. A lényeg, hogy mindig tartsuk tiszteletben: ez az ő pénze, ő rendelkezik vele.

Havi négyezret kapnak a magyar gyerekek

A K&H egy korábbi közleménye szerint a magyar gyerekek átlagosan havi négyezer forint zsebpénzből gazdálkodnak, az Egmont Epha kiadó felmérése szerint a német gyerekek ennek kétszeresét, az angol gyerekek ennek a háromszorosát is megkaphatják a Halifax Bank adatai szerint.

Mire tanít a zsebpénz?

Egyrészt arra, hogy rendszeres bevétel, lehet rá számítani, de be kell osztani - közölte a kh.hu. Ha nincs zsebpénz, azonban amikor kér a gyerek, kap, az arra tanítja a kicsiket, hogy anya és apa kiapadhatatlan anyagi forrás. A zsebpénz kapcsán megtanítható az is, hogy az alapesetben havonta járó pénzt miként lehet kiegészíteni: van, aki a házimunkát, mások a jó tanulmányi eredményt jutalmazzák pénzzel – bár a szakemberek véleménye megoszlik arról, hogy ez jó módszer-e a gyerek motiválására, egy utánkövetéses kutatás szerint azok a gyerekek, akik korábban házimunkával dolgoztak meg a pénzükért, később is jól bánnak a vagyonukkal. Tehát úgy tűnik a módszer működik, ügyesebben takarékoskodnak, akik nem ellenszolgáltatás nélkül kaptak zsebpénzt.

Fontos a pénzügyi nevelés

Az Intrum, Európa vezető követeléskezelő vállalatcsoportja évente elkészíti Európai Fogyasztói Fizetési Jelentését. A 2017 végén készített reprezentatív kutatásban 24 országból 24 401 európai – köztük 1006 magyar – állampolgár vett részt. A kutatásból kiderült, hogy európai összehasonlításban az osztrákok mellett a magyarok tartják a legfontosabbnak a gyermekek otthoni pénzügyi szempontú nevelését. A gyermeket nevelők 92 százaléka állítja, tudatos pénzhasználatra próbálják tanítani a fiatalokat otthon is.

És bár törődünk a gyermekekkel, néha már túllépünk a pénztárcánk engedte határokon: a magyar családok 28 százalékával fordult már elő, hogy pénzt kért kölcsön azért, hogy megvegyen valamit gyerekének. A nők megengedőbbek ezen a téren, kilenc százalékponttal magasabb ez a mutató, mint a férfiaknál. Ugyanakkor a nőket kevésbé befolyásolja a társadalmi nyomás, ha a gyermekeknek való vásárlásról van szó: a férfiak közel 40 százalékánál előfordult hogy külső hatásra vásárolt gyereknek olyat, amit nem engedhetett volna meg, míg a nőknél a 30 százalékot alig haladja meg e mutató.

Ha úgy érzi, ön is abba a csoportba tartozik, amely megengedőbb és túl kevés idő van karácsonyig, hogy összespórolja gyermeke vagy gyermekei hőn áhított ajndékait, akkor gyorsan, napok, vagy akár órák alatt hozzájuthat egy kisebb összegű személyi kölcsönhöz. Fedezet és kezes általában nem szükséges ehhez a fajta hitelhez.

visszahívást kérek
Visszahívást kérek
bezárás
Visszahívás kérése
A böngészője elavult!

Frissítse vagy cserélje le a böngészőjét. A böngészőm frissítése

×