Komolyan vehető a Bitcoin?

Még a világhírű tőzsdei szakértők, a neves közgazdászok is értetlenül állnak a virtuális pénzek, a Bitcoin által népszerűvé tett kriptovaluták árfolyamának évek óta tartó, trendszerű felértékelődése előtt. Az árfolyamok durván hullámoznak, de a legbátrabbak, akik évekkel ezelőtt beszálltak, már profitáltak ebből a rizikós „szerencsejátékból” miközben sokan, sokat veszítettek. Rengeteg mendemonda kering olyanokról, akik hosszú évekkel ezelőtt nagyobb mennyiségű Bitcoinhoz jutottak fillérekért, és most dúsgazdaggá váltak.

Most a Facebook is szeretné bevezetni saját kriptovalutáját, a Librát. 

BitCoin

Egy darab is milliókba kerül!

A nemzetközi őrület már 2017 vége óta tart, amikor egy kis időre a 20 ezer dolláros (mai áron mintegy 6 millió forint) árfolyamot is megközelítette egyetlen Bitcoin tőzsdei árfolyama. A rendkívül hektikusan mozgó kriptovaluta-árfolyamok első látásra még a tőzsdénél, a határidős ügyleteknél is veszélyesebbnek tűnnek, de aki kellően eltökélt, akár ki is próbálhatja ezt a fajta befektetést. Persze nem kell egy egész Bitcoint megvenni, lehet akár pár ezer forintért, vagy akár 10-20 dollárért is vásárolni. Nagyon figyelni kell azonban az apróbetűs minimum díjakra és az adásvételi jutalékszintekre.

Aki belefog, legyen nagyon óvatos, hiszen nincs sok különbség aközött, ha valaki lottón, tippmixen játssza el a pénzét, vagy kriptovalutába teszi. Ha szerencséje van, pár éven belül akár gazdag is lehet, de akár a teljes pénze is elúszhat! 

A területen járatlan, kezdő befektetők szinte kizárólag a 10 legnépszerűbb virtuális fizetőeszköz mozgását figyeljék, mint például a Bitcoin, az Ethereum, az XRP, a Litecoin, az EOS vagy a Stellar, de persze mind közül kiváltképp a legelsőként említett két legnagyobb eszköz: a Bitcoin és az Ethereum. 

Figyelni kell, vagy csak várni?

A fenti, bő fél tucatnyi nagy virtuális valuta adatai egyszerűen követhetők, elemezhetők olyan oldalakon, mint a Coindesk.com vagy a Coinmarketcap.com – ez utóbbin jelenleg több mint 2400-féle kriptopénz ára, mennyisége, kereskedési adatai találhatók meg. Természetesen a virtuális pénzekkel foglalkozó oldalak száma szinte végtelen, így érdemes csak a 10-20 nagyobbat figyelni, vagy a hírgyűjtő szolgáltatásokat (például Google News) csak ezekre szűrni. 

A legfrissebb, legértékesebb információk elsősorban nagy nemzetközi elemző oldalakon, hírügynökségeknél érhetők el. És még itt is gyakran előfordul, hogy a neves nyilatkozók maguk is érdekeltek a hatalmas, dollármilliárdossá duzzadt kripto-bizniszben. Itt is igaz az, hogy még az ismertebb portálok, oldalak híreit is érdemes erős fenntartásokkal kezelni. 

Fontos tudnunk, hogy a kriptotőzsdéket még ma is lazán szabályozzák, és további kockázatot jelenthetnek a hackerek támadásai is: előfordult, hogy több száz kriptopénztárcát törtek fel egy adott e-tárca szolgáltatónál.

Az árfolyamok mozgása igen hektikus, gyorsan változnak a hírek hatására, így különösen idegessé teszik az átlagos kisbefektetőt. Fontos, hogy ha gondolkodunk ebben az extra kockázatos befektetési lehetőségben, akkor csak sok éves távlatban tervezzünk vele. 

A Facebook hatása erős lehet

Bár a Bitcoin még mindig csak viszonylag kevesek „játéka”, rövidesen nagy változás állhat be e téren. A háttérben ugyanis olyan nagyhatalmak igyekeznek saját virtuális pénzeket életre hívni, mint például a Facebook, a Libra nevű projektje keretében. A pár év alatt mamut méretűvé vált közösségi médiavállalat tavaly átszámítva már 17 ezer milliárd forintnyi árbevételt ért el, és közel 40 ezer főt foglalkoztatott világszerte. Aktív felhasználóinak száma már jócskán meghaladta a 2,3 milliárd főt! 

Várhatóan a Libra sikerre van ítélve, a várakozás nagy és mindenki árgus szemekkel figyeli a fejleményeket. A befektetők számára valószínű a Libra kevéssé érdekes, mert azt mindig fix árfolyamon váltják majd és egy az egyben a dollárhoz lesz kötve. Ugyanakkor a Libra révén potenciálisan az említett 2,3 milliárd felhasználó egyre nagyobb része ismerheti meg a virtuális pénzek fogalmát, működését, és remélhetőleg a mögöttük álló blokklánc nevű technológiát.  

A blokklánc – leegyszerűsítve – egy olyan matematikai alapú, hálózatos programozási, ellenőrzési rendszer, amely tényleg hamisíthatatlanná teszi a nagyobb kriptopénzeket.

visszahívást kérek
Visszahívást kérek
bezárás
Visszahívás kérése
A böngészője elavult!

Frissítse vagy cserélje le a böngészőjét. A böngészőm frissítése

×