Hitelt, de csak okosan!

Az ember hajlamos tovább nyújtózkodni, mint ameddig a takarója ér. A józan ész mellett azonban pár éve a jogszabályok is szigorúan szabályozzák, hogy a kimutatott, igazolt jövedelmünknek mekkora részét terhelhetjük meg hiteltörlesztő részlettel. Ezen, úgynevezett adósságfék-szabályok ráadásul 2018 októberétől még tovább szigorodtak, ami a jövedelemarányos törlesztőrészlet mutató (JTM) új számítási módját jelenti. Mi több, 2019 júliusától némiképp tovább szigorodik a rendszer.

JTM kalkulátor

A hitelfelvételünk előtt igazából mindig csak egyetlenegy valódi akadály tornyosul, mégpedig a jövedelmünk nagysága. A többség ezt jól tudja, és ehhez igazítja elképzeléseit is. Mivel azonban mindig akadnak olyanok, akik kényszerből – vagy éppen némi felelőtlenség okán – jelentősen túlvállalják magukat, ezért az állam belép a képbe. A 2008-as pénzügyi válság után már részletesen szabályozza azt, hogy a rendszeres (és hitelesen igazolt) jövedelem mekkora része az, amit meg lehet terhelni hitellel.

A „jövedelem hány százaléka terhelhető hitellel” típusú kérdésre tehát a választ közel sem csak a józan ész, hanem egy – 2018 októberétől sajnos a korábbinál szigorúbbá váló – szabályozás, azaz a jövedelemarányos törlesztőrészlet mutató, szakmai nevén a JTM mutató határozza meg. 

Nézzük is meg, hogy hogyan kell kiszámítani és figyelembe venni ezt a jövedelemarányos törlesztőrészlet mértéket az új szabályok szerint. Az 2018. október 1-je után befogadott, 5 évet meghaladó futamidejű jelzáloghitel-kérelmeknél – a kamatperiódus hosszától függően – a korábbinál alacsonyabb, azaz az ügyfeleknek kissé nehezebben teljesíthető JTM határokat kell alkalmazni. Ezek pedig azt biztosítják, hogy kedvezőtlen kamatváltozás esetén a háztartások megfelelő jövedelmi tartalékkal bírjanak.

Sőt, további szigorítás is rövidesen elkövetkezik, mert a várhatóan tovább folytatódó ütemes béremelkedés miatt a kedvezőbb JTM arányok nem 400 ezer, hanem 500 ezer forintos jövedelem felett alkalmazhatók csak! 

Nézzük egy táblázatban összefoglalva a lényeget. 

Az új forint alapú jelzáloghitelek JMT szabályai 2018. október elsejétől 

Havi nettó jövedelem

Változó kamat, 5 év alatt

5 évtől -10 évig

10 évtől a futamidő végéig

400 ezer forintig (2019 július 1-jétől 500 ezer forintig)

25%

35%

50%

400 ezer forint felett (2019 július 1-jétől 500 ezer forint felett)

30%

40%

60%

 

Fontos viszont, hogy ezen új szabályokat nem kell alkalmazni, ha nem rövidül az újabb hitel kamatperiódusa vagy szerződésmódosítás történik. 

Mi a szabályozás háttere?

A több mint tíz éve kezdődött 2008-as globális pénzügyi válság kapcsán indult el sok országban, így nálunk is a törvényi-rendeleti adósságfék szabályozás kialakítása. Ebben korlátozzák az egy háztartás által felvehető hitelek nagyságát. Ez természetesen különösen a kisebb, legfeljebb közepes jövedelműeket érinti, illetve azokat, akiknek az eltitkolt, vagy akár nem munkaadón, hanem vállalkozáson keresztül érkező jövedelmük nagy.

A vállalkozói jövedelem bizonytalanabb, ezért a bankok, ha figyelembe is veszik azt, jelentősen kisebb arányban mint a munkabért, a hitelképesség számításánál. A Magyar Nemzeti Bank korábbi adósságfék-szabályozása 2015. január 1-jén lépett érvénybe, a módosítás pedig 2018. augusztus 22-én megjelent Magyar Nemzeti Bank rendeletben érkezett. 

Mik a kockázatok?

Főként a fővárosban vagy más nagyvárosban drága lakásokat vásárló, ám relatíve alacsony munkabérrel (és esetleg nagyobb vállalkozói jövedelemmel) bíró családoknak jelenthet problémát. Bár a háztartások jövedelmét együtt számítják, ha már van korábbi lakáshitel, autóhitel, személyi kölcsön vagy más hitel, amit továbbra is kell fizetni, akkor ez jelentősen korlátozni fogja a hitel felvehető maximumát. Pontosabban a gyakorlatban a futamidőt szokták ilyen esetben 10-15 évről 20-25 évre megnyújtani, hogy a kimutatott jövedelem beleférjen a fent részletezett JTM szabályokba. Ilyen esetben érdemes lehet más megtakarítási konstrukciót nyitni, és 5-10 év múlva részben vagy egészben előtörleszteni majd a hosszú futamidejű jelzáloghitelt.

visszahívást kérek
Visszahívást kérek
bezárás
Visszahívás kérése
A böngészője elavult!

Frissítse vagy cserélje le a böngészőjét. A böngészőm frissítése

×