Három-négy gyerekkel új autót? Nem lehetetlen!

Elvben 200 ezer családot érint a kormányzat bőkezű, nagycsaládosoknak szóló új autótámogatása, de valójában a nagycsaládosok többségének nem telik új autóra – autóhitel ide vagy oda. Vagy mégis? Mai cikkünkben sorra veszünk néhány tippet, melyek segítségével akár egy új gépjármű is elérhetővé válik!

Családi autótámogatás

„Nekem nem telik új autóra három gyerek mellett!” Ugyan már! E megállapítás első hallásra igaz lehet ugyan, de sokan hajlamosak elfelejteni, hogy egy autóhitel vagy személyi hitel kamata ma meglehetősen olcsó, sőt, könnyen fixálható is 3-5 évre, hogy biztosan ne változzon a törlesztőrészlet.

Mit jelent ez? Azt, hogy sokkal jobban megérheti egy régebbi, rosszabb minőségű autó szervizköltségét inkább egy autóhitel törlesztőrészleteire fordítani. Így egy vadonatúj, sok évig garanciális, biztonságos autóhoz jutunk, amely valószínűleg sokkal kevesebbet is fogyaszt, mint a meglévő „szekerünk”. Azok számára, akik nem merik ezt meglépni, vagy limitáltak az anyagi lehetőségeik, az ősz vége hozhat megnyugvást. Ekkorra ugyanis valószínűleg több ezer hétüléses használt autó árasztja majd el a piacot: azok, amelyeket a tehetősebb nagycsaládok „levetettek”, azaz újabbakra cseréltek. Szakértők szerint a támogatás évente hozzávetőleg ötezer darabbal emelheti meg a gépjármű-értékesítési számokat. 

Lépjen tovább!

Akár így, akár úgy, a legalább háromgyermekes családok számára itt az idő, hogy egy, a mainál jobb és tágasabb járműre váltsanak, amelyben nemcsak kényelmesen elférnek, de biztonságosan és takarékosan juthatnak majd el A-ból B-be. Nézzük először azt, hogy mennyi önerő szükséges egy olcsó, hétüléses új autó árához, és körülbelül milyen törlesztőre számíthatunk! A számokból az is kiderül, hogy érdemes lesz-e autóhitel, személyi kölcsön, vagy személyi hitel felvételén gondolkodni. 

Alaphangon, alapfelszereltséggel

Kezdjük a legolcsóbbal: egy Dacia Lodgy alapmodell idei nyári ára egy picivel 3,9 millió forint alatt van, amiért tehát a támogatás levonása után csak 1,95 millió forintot kell kifizetnünk. Fontos, hogy a teljes, 2,5 milliós támogatás kihasználásához egy ötmilliós autót kell vásárolnunk, ugyanis a támogatás legfeljebb a vételár felét fedezheti!

Így sem járunk azonban rosszul, mert a régi járgányunk szűk félmillió forintját önerőként használva egy új, hétszemélyes Lodgyhoz elegendő lesz egy másfél milliós személyi hitel felvétele is. Itt, ha öt évre vesszük fel a hitelt, fix törlesztővel, akkor is havonta mindössze 30-34 ezer forintot kell törlesztenünk, a THM pedig 7,72-12,75% között alakul. (Kalkulációnkat a www.bankkalkulator.hu oldalon végeztük 2019.07.01-jén, az alábbi feltételekkel: autóvásárlás hitelcél; hitelösszeg 1 500 000 forint; futamidő 60 hónap; havi nettó jövedelem 250 000 forint; a hiteligénylő 25 éves, 1-3 éves munkaviszonnyal rendelkezik és a jövedelmét a hitelt nyújtó bankhoz utaltatja. Adóstársat nem von be és nem igényel törlesztési biztosítást, valamint nem szerepel a KHR (BAR) listán.). Gondoljuk bele: ez a legrosszabb esetben sem sokkal több, mint amit egy régi gép többletfogyasztása, illetve többlet szerelési költsége felemészt. 

Irány a középkategória!

Másodikként nézzünk meg egy ötmillió körüli autót, és számoljuk ki, mennyivel lesz drágább havonta, ha itt is gyors, ötéves futamidőt választunk, ugyanígy félmilliós az önerőnk (a régi autó eladásából), és ugyanígy végig fix törlesztőt keresünk. Itt ugye az előbbi 1,95 millióval szemben nem sokkal több, mindössze 2,5 milliós lesz a ránk eső vételár, hiszen ebben az esetben magasabb az igénybe vehető támogatás mértéke. Ötmillió körül elérhető egy áramvonalasabb, belül kellemesebb teret kínáló, ráadásul igen kis fogyasztású dízelmotorral kínált Ford Connect, sőt, akár egy Fiat Doblo is becsúszhat a megszabott vételár alá – igaz, a Fordnál ez inkább az alapfelszereltséget takarja. Alig ötmillió felett, 5,1-5,3 millió forint körül viszont már akár egy Ford Transit vagy Citroën Berlingo is kapható. Mi több, 5,5 millióért már az Opel Combo és a Fiat 500L is felmerülhet, vagy egy picit drágábban az 1.5-ös dízel Nissan NV200 mini furgon is. 

Magyarán, ha valaki 2 helyett 2,5-3 milliót tud egy új autóra áldozni a támogatáson felül, akkor már kellően széles a választék. Vegyünk tehát egy kétmilliós, öt évre szóló személyi hitel ajánlatot! Meglepő, de a havi törlesztőrészlet az előbbi 30-34 ezer forinthoz képest csak 40-44 ezerre nő, minőségben és választékban viszont rengeteget jelent ez a különbség! A THM itt is 7,72-12,75%-ig alakul. (Kalkulációnkat a www.bankkalkulator.hu oldalon végeztük 2019.07.01-jén, az alábbi feltételekkel: autóvásárlás hitelcél; hitelösszeg 2 000 000 forint; futamidő 60 hónap; havi nettó jövedelem 250 000 forint; a hiteligénylő 25 éves, 1-3 éves munkaviszonnyal rendelkezik és a jövedelmét a hitelt nyújtó bankhoz utaltatja. Adóstársat nem von be és nem igényel törlesztési biztosítást, valamint nem szerepel a KHR (BAR) listán.). Ez azt jelenti, hogy havi 10 ezer forint többletért, ami gyakran alig teszi ki egy tankolás árát, akár egy olyan új minibuszt is elcsíphetünk, mint a Ford Transit vagy a Nissan NV200. Igaz, ez esetben be kell érnünk az egyszerűbb modellekkel. 

Persze választhatunk más stratégiát is: egy alaposan felszerelt Daciát vagy egy Fiat Doblót is vehetünk. Természetesen abban az esetben, ha meglévő lakáshitel vagy más ok miatt a hitelképességünk szerényebb, várjunk pár hónapot, hiszen legkésőbb az év vége felé biztosan sok hétszemélyes autó lesz eladó. Ezek között várhatóan sok megkímélt modell is lesz, hiszen a tehetősebb családok lehet, hogy épp a támogatás okán akár 2-3, vagy 4-5 éves hétüléseseiket is tömegesen cserélik majd le. Arról nem is beszélve, hogy valószínűleg a szabad felhasználású babaváró hitelt is sokan fordítják majd – akár csak részben – autóvásárlásra.

visszahívást kérek
Visszahívást kérek
bezárás
Visszahívás kérése
A böngészője elavult!

Frissítse vagy cserélje le a böngészőjét. A böngészőm frissítése

×