Felezze el a fűtésköltségét, hűvösebb nyár lehet érte a jutalom!

A modern hőszivattyús készülékek alaphangon is elfelezik a fűtésköltséget, sőt: nyáron a fűtésrendszerben hideg vizet tudnak keringtetni, így egy füst alatt „klimatizált” lesz az otthonunk a klímák összes kellemetlen tulajdonsága és plusz beruházási költsége nélkül. Ezeknek a modern berendezéseknek már az áruk sem magasabb a gázfűtésnél, így érdemes kiépíteni otthonunkban egy hőszivattyús fűtési-hűtési rendszert – akár személyi hitelből is.

Hőszivattyú

Az emberek többsége, ha hallott is a hőszivattyúról, úgy gondol rá, mint valamilyen „földöntúli” megoldásra. A hazai szakemberek nagy többsége nem ismeri, ezért nem is ajánlja ezt a rendszert, akinek pedig van korábbi tapasztalata, az úgy emlékszik rá, mint egy nehézkes és sok-sok milliós technológiára. Csakhogy ez ma már egyáltalán nem igaz! 

Ahhoz, hogy valaki tényleg a gázkazános vagy vegyes kazános fűtése költségét elfelezze, természetesen szükséges ugyan néhány feltétel, ám amennyiben ezek teljesülnek, szuper olcsón üzemeltethető, környezetbarát, ráadásul nyáron nagyon hatékony, klímaberendezésként működő eszközhöz juthat.

Forróság idején e sorok írója járt is egy ilyen házban, ahol a hőszivattyú a kinti 40 fok idején 20-21 fokos hideg vizet keringtetett a fűtéscsövekben. A házban kellemes, „pincehideg” levegő volt, méghozzá a klímaberendezések kellemetlen levegőfújása és egészségügyi kockázatai nélkül.

Persze ez a megoldás csak önálló házban, sorházban, vagy ikerházban elérhető, és csak akkor éri meg, ha egyébként is korszerűsíteni kellene a fűtésrendszert, vagy újonnan építjük ki. Ilyen esetekben viszont nagyon megéri a dolog! Fontos extra tehát, hogy a hőszivattyú nyáron klímaberendezésként működik, így ahol még nincs légkondicionáló berendezés, de már tervben van, ott egy hőszivattyúval megspórolható a klímaberendezés szobánkénti legalább 150-200 ezer forintos extra telepítési költsége, az árammegtakarításról nem is beszélve. 

Igen, a hőszivattyú is árammal működik, csakhogy a klímaberendezés kilowattóránként 50 forint körüli költségű árammal üzemel, míg a hőszivattyúhoz könnyen igényelhető külön mérőóra, vezérelt árammal és mintegy feleannyiba kerülő geo-tarifával! Ezzel a módszerrel naponta 1-2 reggeli és 1-2 délutáni órára ugyan nem lesz áram alatt a berendezés, viszont a hőszivattyú után kötött úgynevezett puffertartály akár teljes áramszünet esetére is biztosítja a működést, akár ennél jóval hosszabb ideig is – így a gyakorlatban ez egyáltalán nem probléma, a lakók meg sem érzik ezt. 

A másik nagy ellenérv az szokott lenni a hőszivattyúval szemben, hogy elképesztően drága a gépészet. Ez 10-15, de talán még 5-6 éve is igaz volt, azóta azonban rengeteget estek a hőszivattyúk árai, és jelentősen nőtt a hatékonyságuk is, miközben „konkurenseik”, a gázkészülékek ára jelentősen megnőtt, különösen, ha új kéményt is ki kell építeni hozzá. Aki pedig már fogott bele nagyobb gázkészülék-cserébe, pontosan tudja: nemcsak a költségek magasak, de az engedélyezési mizéria is embert próbáló. Emellett sokan kifejezetten tartanak a gázos berendezésektől. Ha mindezt belevesszük, illetve a „bónuszként” megkapott klimatizálási opciót is ideszámítjuk, akkor gyakorlatilag drágább lehet egy régi gázkazán új gázrendszerre való cserélése, mint egy modern hőszivattyú beüzemelése.

Ez utóbbi már egymillió forint körüli ártól beszerezhető, a kiegészítőkkel és a szereléssel együtt 1,5 millióért elcsíphető, ami nem feltétlenül több, mint egy modern gázkazán kéményépítéssel. De ha még pár százezer forinttal több is, a megspórolt klímakiépítés, és egy tipikus családi házban szezononként megspórolható 200-300 ezer forintnyi rezsiköltség igenis fontos szempont. Annyira, hogy akár személyi hitelből is megfinanszírozható egy ilyen fejlesztés, ha amúgy is ki kell építeni egy fűtési rendszert, vagy például régi kazános, konvektoros fűtést akarunk modernre cserélni egy házban.

visszahívást kérek
Visszahívást kérek
bezárás
Visszahívás kérése
A böngészője elavult!

Frissítse vagy cserélje le a böngészőjét. A böngészőm frissítése

×