Ezek a legkelendőbb e-autók!

Az e-autó láz eluralkodott Európa-szerte, a legtöbb országban újra magára talált a korábban kissé lassuló penetráció-növekedés: az egy évvel korábbinál 30-40 százalékkal több e-autó fogy mostanság. Részben a dízel-kitiltások és a szigorodó normák következtében. Persze még egy százalék alatt van az e-autók aránya. Most megnézzük, melyek voltak idén eddig a legnépszerűbb típusok Európa legnagyobb autópiacán: jöjjön a német TOP 15-ös e-autó lista.

E-autó

A tisztán elektromos autók errefelé is jól fogynak, de bizonyos, hogy a nálunk jóval tehetősebb országokban elképesztő népszerűségnek örvendenek. Norvégiában már az eladott új autók közel 40 százaléka elektromos, de lassan a németeknél is meglesz az egyharmad feletti arány az új autó eladásokban. Norvégiában az elmúlt hónapokban először történt meg, hogy csökkent az üzemanyagok forgalmazása is a kutakon, olyannyira kezdenek ott elterjedni az e-autók. 

Az év első tíz hónapjának statisztikái is ígéretesek, a korábbi évhez képest a legtöbb országban 40 százalék körüli a növekedés. Persze még a németeknél sem éri el az egy százalékot az összes elektromos autó aránya a forgalomba helyezett gépkocsik közt. Ám a növekedést még jobban felgyorsíthatják a szabályváltozások, a támogatási összegek növekedése, a környezettudatosság terjedése, és persze az egyéb előnyök és kedvezmények. Mint például a családi házaknál, napelemekkel termelt elektromos áram befogása az otthoni tankolásokra. 

Sokat kell menni velük

Jó kérdés persze, hogy a mai, sajnos még zömmel mindig igen alacsony hatótávolságú autókat majd kiszorító újabb generációs e-autók néhány év múlva nem fogják-e a mai drága újdonságok használt piaci árát a földbe döngölni. Ám aki divatos, környezettudatos és fillérekből fenntartható autót szeretne, annak kiváló alternatívát jelentenek a lentebbi típusok. Igaz ehhez sokat, évi 20-30 ezer kilométer kell menni, méghozzá jórészt városban (lásd parkolási kedvezmények is) illetve annak környékén (lásd: kis hatótávolság). Azaz a tisztán elektromos autó a tipikus második, „bevásárlóautó” szerepére ideális, méghozzá olyanra, amellyel nagyon sokat járnak. Nézzük akkor a legnépszerűbb modelleket a legnagyobb európai autópiacon, a Németországin. 

Érdemes kint venni az újat is, ha nem kell magyar autóhitel! 

Természetesen a második-, azaz „bevásárlóautós” hasonlat nem a véletlen műve: az első három legnépszerűbb típus közt is az első és a harmadik helyen abszolút apróságokat találunk. A nagyon eltalált formatervvel és kiforrott megoldásokkal érkező mini, a Renault Zoe október végéig nagyot alkotott a német piacon, hiszen leelőzte az örök ottani slágert a VW Golfot, legalábbis a villanyjárgányok közt.

A villanyosok közt ugyanis a 21,9 ezer eurós, 7,4 millió forint alatti alapár kifejezetten jó ajánlatnak számít. Ráadásul bizonyos modellekre most hatalmas, ötezer eurós további kedvezményt is bejelentett a Renault. Bátrabb magyarok, különösen, ha van olyan, aki a kedvezményt kint igénybe veszi, akkor próbálkozhatnak importtal is. Annál is inkább, mert Németországban bő egymillió forinttal olcsóbb ez a sikermodell, még akkor is, ha az itthoni 1,5 millió forintos ártámogatást levonjuk a hivatalos magyar alapárból. Bár az árelőny a nagyobb felszereltségek felé haladva csökken, és az akciók is árnyalhatják a képet.

A bátrabbak persze a Renault Zoe modell használt változatait is felkutathatják. A Mobile.de oldalon például már 9 ezer eurótól 2-3 éves, megkímélt modellek csíphetőek el. Ez azt jelenti, hogy bő 3 millió forintból újszerű és modern e-járgányunk lehet, ráadásul már ma is több mint 900 a használt kínálat belőlük! 

Az ezüstérmes a toplistán, alig néhány darabbal lemaradva, a VW Golf elektromos változata. A sokkal tágasabb, itthon családi autó méretűnek is mondható, örök klasszikus viszont már alapáron is 12 millió forintnyi euró odakint. Itt viszont nincs érdemi különbség a német és a magyar árképzésben, mert náluk az alap listaár 12,36 millió forint, amiből a másfél milliós kedvezmény is lejön, és mégsem kell hozzá német barát vagy rokon. 

Jól néz ki a Zoe és a Golf is, de a legtrendibb mégis egy Smart EQ Fortwo. Ez itthon bő hétmillióba kerül, támogatás nélkül, ráadásul a hatótávja nem nagy, de azért rendben van, hiszen NEDC szabvány szerint 160 kilométeres. A fürge és szép miniautónak két igazi hátránya van: ez a verziója csak két személyt szállíthat és a csomagtere sem alkalmas hosszabb utazásokra, mondjuk egy közeli wellness hétvégére, de még egy IKEÁ-s bútorvásárlást sem érdemes kockáztatni vele. Viszont nem csak ingyenes ezzel a parkolás szinte mindenütt (zöld rendszám), hanem mérete miatt fél parkolóhelyekre is be lehet passzírozni. Olyan tehetős családban, ahol a nagyobb utazásokra már van egy jól bevált gépszörny, kiváló második autó, mondjuk hölgyeknek vagy felnőtt gyermekeknek. No persze az alkatrészek ára nem a Suzuki utángyártott elemeket idézi, bár a villanymotor miatt a szervizköltség minimális lesz, mert például olajcsere sincsen. 

A dobogón kívül 

Az első háromhoz képest a KIA Soul EV minden szempontból jobb: tágasabb mint a minik és jóval olcsóbb mint a Golf, sőt, a hátsó üléseket lehajtva még annál is nagyobb, kis túlzással kisáruszállítónak is elmegy. Eközben listaára támogatás nélkül is csak 10,16 millió forint, miközben hatótávolsága a villanyosok közt jelentős: 250 kilométer. Igaz a teljes töltése a sima állomásokon 6-10 órába is telhet, csak speciális CHAdeMO töltőfejjel lehet 20-30 perc alatt 10-ről 80 százalékosra felhozni az akkukat. A másik hátránya a kinézete, ami bizony – hogy is mondjam – megosztó. Szerintem csak egy árnyalatnyival szebb ez, mint a régebbi, 1998-201 közt gyártott kétlámpás Fiat Multipla modell. Akinek azonban a forma bejön, vagy kevéssé fontos a kinézet, az nagyon jó vásárt csinálhat a praktikus KIA-val. Ezeket azonban nem nagyon éri meg használtan venni, mert még a németeknél is kicsi a választék, és a két éves, 100 ezer felett futott modellek is hatmillió felett kelletik magukat. Holott a vadonatúj alapmodell itthon bő 8,5 millió. Persze lehet 1-1,5 év múlva jobb lesz a használt-helyzet Kia fronton. 

A BMW, a „nagy” Smart és a Leaf

E listánk ötödik, hatodik és hetedik helyen is magáért beszél. A BMW I3 igazi státusszimbólum lett, akár csak egy félmilliós új iPhone vagy egy millió feletti árú MacBook Pro notebook. Már csak azért is mert sportos és villámgyors, miközben 200 kilométerével nagy hatótávolságú is. Persze drága, de az alapmodell 12,85 milliója vagy a sportosabb s változat 14 milliója a villanygépek közt még nem eget rengető. Így Budapesten is egyre többet látni belőlük. Ha ugyanis valaki nagyon sokat közlekedik, akkor egy I3 a 12 milliós e-Golf jó alternatívája lehet, mert métere sem sokkal marad el amattól. A hatodik Smart Forfour nagy dobása a négyszemélyes kialakítás, a 7,25 milliós alapár, a gyors töltés és a nagy hatótáv, mindez egy szintén „szexi” karosszériába rejtve.

A hetedik Nissan Leaf-ről pedig csak annyit érdemes tudni, hogy évekig ez a gép volt a sorozatgyártású, teljes értékű e-autók etalonja. Új verziójában is sok okosságot találunk, mellyel a kitűnni nem nagyon akaró tehetős kis családokat célozzák. Egy Leaf–el most már a Balatonra sem csak akkor lehet, ha valaki Budaörstől indul (teljes töltöttséggel) és legfeljebb csak Siófokig megy, hiszen kimagasló a gép hatótávolsága: NEDC szerint 378 kilométer! Rendben, Horvátországba nem ezzel indulunk, de ha nem Miskolc és Nagykanizsa közt ingázunk, akkor kis országunkon belül bőven elég az akkuk teljesítménye. Igaz a hatalmas akkupakk töltése sok idő, a kisebb, 16 amperes utcai vagy fali töltőkkel fél nap is lehet, viszont CHAdeMO töltőfejjel 20-ról 80 százalékra 1 óra alatt juthatunk! A sok újdonság, például az automata parkolás mellett a Nissan Energy Storage System is jópofa, amely az otthoni napelemekhez is csatolható töltőrendszert ad. 

Természetesen a listánk többi tagja is érdemes figyelemre: a 8-ik Hyundai igazi limuzin, a Toyota Priusok nagy kihívója, tölthető hibridként is elérhető. A Tesla és a Jaguar I-Pace a valódi luxus-sportkocsik kategóriájába esnek, a tölthető Ampera pedig régi nagy sláger. 

A legnépszerűbb németországi e-autók

(az értékesített darabszám szerinti rangsor, 2018 január-október összesen) 

Hely

Típus

Darabszám

1.

Renault Zoe

4369

2.

VW Golf

4356

3.

Smart Fortwo

3720

4.

Kia Soul

2959

5.

BMW I3

2935

6.

Smart Forfour

2223

7.

Nissan Leaf

1809

8.

Hyundai Ioniq

1289

9.

Tesla Model S

1104

10.

VW Up

807

11.

Tesla Model X

570

12.

Opel Ampera

360

13.

Hyundai Kona

182

14.

Jaguar I-Pace

145

15.

Peugeot Ion

141

Forrás: www.best-selling-cars.com

visszahívást kérek
Visszahívást kérek
bezárás
Visszahívás kérése
A böngészője elavult!

Frissítse vagy cserélje le a böngészőjét. A böngészőm frissítése

×