Ne maradjon le az ingyenes felújítási hitelről!

Január 8-a óta még kedvezőbbek a feltételek a nulla százalékos lakossági energiahatékonysági hitelprogramban.
Az ügyfelek igényeinek megfelelően döntött arról a közelmúltban a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) és a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM), hogy természetes személyek esetében 2 millió forintról 5 millió forintra emelkedik a biztosítéknyújtás értékhatára. Vagyis az eddigihez képest jóval nagyobb összegű kölcsön érhető el fedezet nyújtása nélkül, valamint az 5 millió forintot el nem érő hitelügyletek esetében a szerződéseket elegendő egyoldalú, tartozáselismerő okiratba foglalni, ami jelentős költségmegtakarítást jelent az ügyfeleknek.

Kik vehetik igénybe?

Magánszemélyek, társasházak, és lakásszövetkezetek igényelhetik, minimum 10 százalékos saját forrással, többek között fűtési rendszerek korszerűsítésére, szigetelésre, nyílászárók cseréjére, valamint megújuló energiaforrások, vagyis napelemek, napkollektorok, hőszivattyúk, vagy korszerű faelgázosító berendezések beépítésére.

A visszatérítendő hitelösszeg minimuma 500 ezer forint, maximuma magánszemélyek esetén 10 millió, társasházak és lakásszövetkezetek esetén pedig lakásonként 7 millió forint.

CSOK-osoknak is

Szintén kedvező változás, hogy az MFB már olyan ingatlanokat is elfogad a kölcsön biztosítékaként az 5 millió forintot elérő vagy azt meghaladó kölcsönügyletek esetében, melyeknél a megelőző jelzálogjogi ranghelyeken Családi Otthonteremtési Kedvezményből (CSOK), adó-visszatérítési támogatásból, illetve ezen támogatásokhoz kapcsolódó pénzintézeti kölcsönből és/vagy munkáltatói kölcsönből adódó jelzálogjog szerepel.

Akinek tartozása van

A hitelprogramban hiteligénylőként nem vehet részt az a természetes személy, aki a Központi Hitelinformációs Rendszer (KHR) nyilvántartása szerint nem rendezte tartozását.

 

Most épülő házakra nem vonatkozik

Természetes személy, társasház és lakásszövetkezet esetében sem nyújtható be kérelem a kölcsön iránt, ha az érintett ingatlan nem rendelkezik a hitelkérelem benyújtását legalább 180 nappal megelőzően jogerőre emelkedett használatbavételi engedéllyel. Az épületbővítésekkel, -átalakításokkal és -átépítésekkel kapcsolatos beruházások nem támogatható tevékenységek. Vagyis, építésre a hitel nem vehető igénybe, a hitelcél meglévő épület energiahatékonysági felújítása lehet. 

Szállítói előleg

Fontos változás az is, hogy a jóváhagyott kölcsönösszeg maximum 50 százalékának erejéig bevezették a szállítói előleg igénybevételének lehetőségét, teljesítési igazolás csatolása nélkül. Emellett az eddigi 300 ezer forint helyett a kölcsönösszeg maximum 50ázalékáig, de legfeljebb 1,5 millió forintig nyújtható be és fogadható el készpénzfizetési számla a beruházás elszámolhatóságával kapcsolatban.

Egyszerűsödött a folyamat

Mostantól a magánszemélyek hitelkérelmi nyomtatványa az eddigi 49 oldalról 13 oldalra csökkent. Blokkonként állnak rendelkezésre a különböző nyilatkozatok, melyek kitöltését rövid és egyszerű útmutatók segítik. A lakossági energiahatékonysági hitelhez a jövőben sem kapcsolódnak egyéb költségek, mint például a kezelési költség vagy az előtörlesztés díja.

Egyre nagyobb az érdeklődés

A 0%-os lakossági energiahatékonysági hitel országosan igényelt összege két hónap alatt a duplájára, 9 milliárd forintra ugrott. Eddig közel 2000 ingatlanra vonatkozóan érkeztek hitelkérelmek az MFB Pontokhoz. A hozzáértők szerint az igénylések számnak igazi felfutása valószínűleg csak most indul majd.

Eddig adható be a kérelem

2017. április 24. - 2022. december 31. között.

Futamidő

A hitel futamideje maximum 20 év lehet.

Így vágjon bele

Mielőtt elkezdené a korszerűsítés megtervezését, tanulmányozza át az MFB oldalának összefoglalóját, valamint érdemes egy előzetes online hitelbírálati kérdőívet is kitölteni az MFB oldalán, illetve azt is megkeresni, hogy hol van hozzánk a legközelebbi MFB Pont. Az ügyfelek országszerte 642 MFB Ponton igényelhetik a nulla százalékos energiahatékonysági hitelt.

Visszahívás kérése
A böngészője elavult!

Frissítse vagy cserélje le a böngészőjét. A böngészőm frissítése

×