A CSOK mellett 150 milliárd is jut idén a falvaknak

Kevesen tudják, hogy a háromgyermekes családok 5+5 millió forintos, ingyenes falusi CSOK támogatása mellett az ötezer fő alatti falvakat csak idén összesen 150 milliárd forinttal támogatja a központi költségvetés. Megnéztük, hogy mi minden épülhet ebből a pénzből.

Falu

Az emberek többsége az utóbbi években, sőt, évtizedekben jellemzően faluról városba költözött. Kivételt jelent ez alól a nagyvárosok agglomerációja, illetve néhány olyan, jellemzően középkorú, vagy idősebb család, ahol a kényszer, a kíváncsiság, vagy épp a nyugalmasabb élet igénye vitte őket távol a városoktól. 

Trendfordulót hoz?

Idén júliustól sok pénz lesz arra, hogy megforduljanak, lassuljanak a régi trendek: mint ismert, igen jelentős kormányzati ösztönzők lépnek, léptek életbe. A három gyermek vállalása esetén, még használt ingatlanra is megkapható 5+5 millió forintnyi támogatás persze még nyilván nem fogja mozdulásra sarkallni azokat, akiknek meg sem fordul a fejében a kényelmes városi lét elhagyása,

ugyanakkor azok, akik eredetileg is szerettek volna távolabb kerülni a város zajától, és mindenük a kert, a családi ház, esetleg a barkácsolás, óriási lehetőséget jelent ez a támogatás. Itt az idő tehát lépni, vagy stílszerűen „lelépni” a vidékiesebb béke és nyugalom irányába. 

A falvak és környékük is megszépülhet, korszerűsödhet

Természetesen közel sem csak arról van szó, hogy ezentúl akár használt házra is felvehető az ingyenes 5+5 millió forint három gyermek után, hanem arról is, hogy soha nem látott összeg megy idén a kis, népességüket vesztő községek támogatására: új utak, rendelők, más intézmények épülhetnek a központi támogatásokból. 

Magyarán az ügyesen pályázó, agilis kistelepülések számára soha nem volt ilyen jó lehetőség a fejlesztésre, hiszen az 5000 lélekszám alatti települések fejlesztése és népességmegtartó erejének javítása okán a kormány a programot hirdetett. A Magyar Falu Program fele pályázati úton lesz meghirdetve, és az egyházközösségek is kapnak az összegből. 

Egy tavaszi kiírás szerint az egyházi közösségek egyenként 15-15 millió forintig pályázhatnak 7 milliárdos keretből egyházi tulajdonú, de már funkciójukat vesztett ingatlanok felújítására, hogy közösségi tereket hozzanak létre. Ehhez azonban megszervezett programok is kellenek, melyek megvalósításához 5 millió forintot lehet elnyerni, további 3 millió forintot pedig olyan világi személy 12 hónapon át tartó alkalmazásához, aki a programokat szervezi. Ezen felül az önkormányzati közösségi terek megújítására, újjáélesztésére további 6 milliárd forint áll rendelkezésre, így összesen 500-600 közösségi tér jöhet így létre. 

Rengeteg cél támogatható!

Mindez csak az első pályázati kör volt, ugyanis a közszolgáltatások színvonalának emelését és a falusi életminőség javítását összesen 18 támogatott célterület fogja át. Ezeknek a leglényegesebb területeit, témáit a cikk alján gyűjtöttük pontokba.

A lényeg tehát, hogy aki költözésen, családi házon gondolkodik, annak itt az idő, hogy átböngéssze, hogy konkrétan mely települések jogosultak a falusi CSOK-ra. Természetesen Budapest és más nagyvárosok közvetlen közelében nem könnyű ilyen falvakat találni, de ezt leszámítva rengeteg jogosult község van mindenfelé az országban. Egész pontosan 2486 darab hátrányosabb helyzetű, 5000 fős lélekszám alatti település került a listára, amely a kormany.hu oldalon elérhető. Ne feledje, hogy minden tanyának minősülő ingatlanra is jár a falusi CSOK! 

A Magyar Falu Program főbb fejlesztési támogatásai, azok célterületei 

– Orvosi rendelő, orvosi eszközök beszerzése

– Szolgálati lakás (új vagy felújított) program orvosoknak és egyéb, közfeladatot ellátó személyek számára

– A nemzeti és helyi identitástudat erősítése: meglévő közösségi és kulturális építmények tereinek felújítása, programszervezés, eszközbeszerzés

– Bölcsőde, óvoda program: bölcsődék, mini bölcsődék megépítése, meglévő kapacitás bővítése, korszerűsítése, valamint tárgyi eszköz és berendezés fejlesztés

– Támogatás új óvoda építésére, újranyitására, felújítással, átalakítással, vagy meglévő, de funkció nélküli épület óvodává történő átalakítása

– Belterületi járdafelújítás és belterületi útfelújítás

– Eszközfejlesztés közterület karbantartására

– Falubusz (falu- és tanyagondnoki szolgálat) fejlesztése

– Óvoda udvar, játszóudvar kialakítása, felújítása, korszerűsítése

– Óvodai sport program

– Polgármesteri hivatal felújítása

– Temető fejlesztése

visszahívást kérek
Visszahívást kérek
bezárás
Visszahívás kérése
A böngészője elavult!

Frissítse vagy cserélje le a böngészőjét. A böngészőm frissítése

×